A sikeres iskolakezdés titka

A sikeres iskolai beválásnak feltétele a gyermekek iskolára való alkalmassága. Az iskolai beválás egy hosszú testi-, értelmi-, érzelmi-, viselkedésbeli fejlődés eredményeként alakul ki, amit általában 6-7 éves korukban érnek el a gyermekek. 

Az általános iskolai tanulók 10-15%-a különböző típusú és súlyossági fokú tanulási problémával küzd, amelyek megfelelő segítség hiányában életesélyeiket jelentősen korlátozzák.

Ezek a gyermekek iskolai pályafutásuk során számos kudarcot élnek meg, bukdácsolnak, évet ismételnek, gyenge osztályzatokat kapnak, tanulási nehézségeik mellé a későbbiek folyamán magatartási és viselkedési problémák is társulnak. 

Nemzetközi és hazai vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyermekek sikeres iskolai beválását nem lehet csak az értelmi fejlettségi, az intelligencia szint szerint előre megjósolni. Kifejezetten okos gyerekek is küzdhetnek a későbbiek során tanulási nehézséggel.

A tanulási nehézségek spontán életkori fejlődés következményeként nem rendeződnek, de időben már óvodás korban megjelennek a jelző tünetek, így azok pedagógiai módszerekkel megelőzhetőek.

Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az esetleges lemaradásokra, azon pszichikus funkciók működésének milyenségére, amelyek lehetővé teszik az olvasás, írás, számolás elsajátítását az iskolában.

DE: Mindenek előtt beszéljünk arról, hogy a teljesítmény mellett miért  fontos, hogy a gyermekek viselkedésükben is érettek legyenek az iskolára? A viselkedésbeli éretlenség önmagában is beilleszkedési zavarokat okozhat a gyermekeknél, s ez tanulási problémák kialakulásához is vezethet.

De a kezdeti tanulási nehézségek is vezethetnek viselkedési zavarok kialakulásához. A „ problémás”  gyermekeket általában nagyfokú szorongás jellemzi, a konfliktusokat, feszültségeket nehezen tűrik.                                                

Az agresszivitás, bohóckodás, érdektelenség, közönyösség egyaránt jellemző lehet a viselkedésükre. Ezek a viselkedésformák a gyermekek közösségbe történő beilleszkedését tovább nehezítik.

A gyermek kedvezőtlen osztálybeli pozíciója a tanuláshoz való viszonyát tovább ronthatja. Külföldi kutatási adatok azt bizonyítják, hogy kezdeti  viselkedési problémákkal küzdő gyermekek serdülő korukban sokkal veszélyeztetettebbek a deviáns viselkedéssel kapcsolatban (iskolakerülés, drog, alkoholizálás, korai szexuális élet, bűncselekmények, tartós munkanélküliség).

  • Felhívó jellegű, ha a gyermekünk közösségbe nem tud beilleszkedni, elutasító másokkal szemben, inkább magányosan játszik. 
  • ha figyelmét nehéz egy dologgal lekötni, 
  • ha nem követi az utasításokat, 
  • ha önállóan nem old meg feladatokat, 
  • ha érzelmi élete nem stabil, hangulata gyakran változik,
  • ha a kudarc nagyon letöri, azt nehezen viseli, 
  • ha sokszor és sokat szorong. 

A viselkedésében is érett gyermek társaival és felnőttekkel egyaránt könnyen teremt kapcsolatot. Kapcsolataiban együttműködik másokkal, esetenként irányítóként viselkedik közösségben. Feladatokat önállóan, segítség nélkül,vagy kis segítséggel végez, figyelmét képes 10 percig legalább egy dologra koncentrálni. Nyugodt, kiegyensúlyozott gyermek, akit a kudarc sem tör le, ha sikertelenség esetén el is keseredik, újra próbálkozik.

Ha nem szeretnél az újdonságainkról lemaradni, iratkozz fel hirlevelünkre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

A weboldal  megfelelő működése érdekében cookie-kat használ. Erről bővebben az adatkezelési nyilatkozatunkban olvashatsz.