Ennyi mindent tud már az én gyermekem?​

Az anyagban különféle játékos feladatok vannak az iskolába készülő gyermekeknek.
A GYAKORLATSORT 5-6 ÉVES GYERMEKEK RÉSZÉRE KÉSZÍTETTÜK.

Szülőként ti is el tudtok  keseredni, ha  hasonló mondatokat hallatok a gyermekeitekről az iskolai fogadóórán?

„Nagyon okos, nem is értem miért nem tud jól teljesíteni”.

„Állandóan bohóckodik, idétlenkedik”.

„Mindig babrál valamivel, nem tud nyugodtan a helyén megülni.”

„Tudna, ha akarna, de semmi sem érdekli”.

„Nagyon lassú, a füzete gyűrött, maszatos, rendetlen”.

„Semmivel sem tudjuk lekötni a figyelmét, mindig mással foglalkozik”.

„Ha valamit nem tud elsőre megoldani kiabál, csapkod”.

„Ha kérdezzük zavartan áll, nem válaszol, úgy tűnik, hogy a kérdést sem hallotta”.

„Nem dolgozik önállóan, folyamatos figyelmet igényel”.

Ha szülőként szeretnétek gyermekeiteket megkímélni a kezdeti iskolai kudarcoktól- ez az anyag ebben nyújt segítséget.

Sok éves nevelési tanácsadós tapasztalattal a hátunk mögött   logopédus kollégámmal közösen készítettünk egy komplex feladatsort.

A feladatok kitöltése során képet kaphattok arról, hogy mennyi mindent tud már a gyermeketek, miben van lemaradása.

Ezek a játékos gyakorlatok előre jelezhetik, hogy mennyire lesz zavartalan gyermekeitek iskolakezdése.

Azért komplex a feladatsor, mert sok területet érintünk, mint

  • vizuális észlelés
  • nyelvi fejlettség
  • téri tájékozódás
  • saját testen történő tájékozódás
  • számolási készség
  • mozgásfejlettség
  • mozgáskoordináció
  • viselkedés.

Miért jó ez a feladatsor?

  • A feladatsor kitöltését követően rögtön megtudjátok az eredményt. 
  • Az egyes feladatokra pontok adhatók, s az anyag végén az adott pontszám alapján látható lesz egy kiértékelés. 
  • Szülőként azonnal visszajelzést kaphattok arról, hogy gyermekeiteknek milyen területen vannak lemaradásai.
  • Nyugodt, négyszemközti helyzetben megtapasztalhatjátok, hogy gyermekeitek mennyire képesek önállóan dolgozni.
  • A feladatsor megoldása közben lehet szünetet tartani, nem kell egy ülésben minden gyakorlatot elvégezni.

Mennyibe kerül a feladatsor?

Az ENNYI MINDENT TUD MÁR AZ ÉN GYEREMEKEM? ára:

9.900 Ft.  

A feladatsorhoz a hozzáférést sikeres megrendelést követően emailben küldöm el!

Miért jó a szakemberrel történő konzultáció ?

  • A konzultációt megelőzően egy plusz kérdőívet küldök, amit a  kitöltést követően visszajuttattok a részemre, így lehetőségetek nyílik egy részletes elemzést kapni.
  • Természetesen a megküldött anyagokat bizalmasan kezelem.
  • Szükség esetén gyakorlati tanácsokat adok a további fejlesztéssel kapcsolatban.
  • Természetesen a konzultáció során ti is kérdezhettek.


Budapesten egy pszichológiai konzultációs óra/50 perc/
12.000 forintba kerül.

Mennyibe kerül a feladatsor és a konzultáció egyben?

Az ENNYI MINDENT TUD MÁR AZ ÉN GYERMEKEM? feladatgyűjtemény mellékletekkel, kiértékeléssel, a gyermek viselkedésére vonatkozó plusz kérdőívvel, 50 perces személyes vagy online konzultációval: 

19.900 Ft-ért vásárolható meg. 

Amennyiben csak megerősítésre vágytok gyermekeitek iskolakezdését illetően, vagy szeretnétek egy izgalmas játékot játszani gyermekeitekkel, a feladatsort önállóan is megvehetitek 9900 Ft-ért, illetve utólag is van lehetőség konzultációs órát foglalni 12.000 Ft-ért.

A megrendelés menete

  • Töltsd ki a megrendelőlapot és küldd el!
  • Ezt követően egy visszaigazoló emailt fogok küldeni a rendelésről. (Amennyiben nem érkezik meg a visszaigazoló email, úgy  ellenőrizzétek a spam és promóciók mappákat is!)
  • A feladatsor és vagy konzultáció ellenértékét banki átutalással tudod elküldeni, melyhez a fizetési információkat a visszaigazoló emailben kapod meg!
  • Az átutalás beérkezése után megküldöm a feladatgyűjteményhez történő hozzáférést valamit  a számlát.
  • Konzultáció vásárlása esetén a további egyeztetést emailben, vagy telefonon történik.

Rendeld meg most 🙂

Megrendelés

Összesen fizetendő:
9 900 Ft
A megrendelést követően emailben küldöm a fiztéshez szükséges adatokat.

A weboldal  megfelelő működése érdekében cookie-kat használ. Erről bővebben az adatkezelési nyilatkozatunkban olvashatsz.