Kedves Szülők!
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy az iskolai beválás egy hosszú testi-, értelmi-, érzelmi-, viselkedésbeli fejlődés eredményeként alakul ki, amit általában 6-7 éves korukban érnek el a gyermekek.
Nyelvi éretlenség, anyanyelvi lemaradás szintén nehezíti az iskolakezdést.
Az anyanyelv-elsajátítás nem megfelelő szintje is okozhat tanulási nehézséget az iskolában. Ha ebben elmaradások vannak, az olvasás-, és írástanulás is nehezebb lehet. Amíg a beszédkifejezés hibáit könnyű észrevenni, addig a beszéd észlelésének és megértésének zavarai rejtve maradhatnak még óvodás korban is. Ezért tehát figyelni kell nem csak a kifejező beszéd, hangképzés helyességére, hanem a beszédhallásra, figyelemre, emlékezetre(nehéz szavak ejtése, hallási megkülönböztetés feladatok).
Az iskolaérett gyermek képes szükségletei, kívánságai, gondolatai megfogalmazására egyszerű és bővített mondatokban. Rövid történetet emlékezetből vissza tud mondani, sőt történetet, mesét önállóan be tud fejezni.
Jelek, amikre érdemes figyelni:
– nem ép a gyermek hallása, a beszéd megértése nehézséget jelent,
– nehézséget jelent a hét napjainak, évszakoknak megfelelő sorrendben történő felsorolása (sorozatok),
– nem megfelelő memória (történet visszamondása),
– a gyermek nem ismeri a nyelvtani szabályokat, azokat nem helyesen alkalmazza.
– hasonló hangzású szavakat félrehall, kever pl.babos-papos, tele-dele, fonal-vonal.
Ebben az esetben fennáll annak a veszélye, hogy a gyermek olyan formában fogja a szavakat leírni, ahogy hallotta
Ha szeretnél pontosabb képet kapni 6 éves gyermeked nyelvi fejlettségéről, iratkozzál fel hírlevelünkre -lásd lent- s küldök egy feladatsort, ami alapján a gyermek teljesítményéről tájékozódhatsz.
Azt is megemlítettem, hogy a gyerekeknek viselkedésükben, tehát szociálisan is érettnek is kell lennie, hogy le tudják győzni az akadályokat az iskolai rendszerben.
A viselkedésükben éretlen gyerekek szülei mit hallanak a legtöbbször a tanítóktól.
„Tudna, ha akarna, de semmi sem érdekli.”
„Nagyon okos, mégis rosszul teljesít.”
„Ha valamit nem tud megcsinálni, csapkod, kiabál, káromkodik.”
„Semmi sem köti le a figyelmét, mindig mással foglalkozik.”
„Nem tud nyugodtan ülni, mindig babrál valamivel.”
„Állandóan bohóckodik, idétlenkedik.”
„Minden füzete maszatos, gyűrött, a holmiját szanaszét hagyja.”
„Ha kérdezzük zavartan áll, nem válaszol, mintha a kérdést sem hallotta volna .”
„Tétovázik, nem tudja hogyan kell a feladatot elkezdeni, nem tudja mi volt a kérdés, mi volt a feladat, mire kell válaszolni, mit kell csinálni.”
„Még az egyszerű utasításokat sem érti meg
„Nagyon lassú, mozgása esetlen, ügyetlen.”
„Mindent kiejt a kezéből.”
„A tanszereit leejti, lesöpri a padról, szétszórja.”
Vannak közöttük olyan kisgyermekek, akik nagyon passzívak,akik úgy viselkednek mintha őket semmi sem érdekelné, mintha teljesen közönyösek lennének.
Nagyon fontos azt kideríteni, hogy milyen probléma áll az ilyen megnyilvánulások hátterében, mielőtt ezeket a kisiskolásokat elkönyvelnénk ” butának, esetleg olyan kisgyermeknek, aki úgyis
meg fog bukni”.
Biztosan senki sem szeretne ilyen mondatokat hallani.
Jól ismerem és átérzem a szülők szorongását, akik az iskolakezdés előtt sokszor jobban izgulnak, mint a gyermekeik. Nem tudják, és nem is tudhatják, hogy mik az iskola elvárásai és ezeknek mennyire tud megfelelni a kis elsős.
Több évtizedes nevelési tanácsadós tapasztalattal a hátunk mögött Csíky Csabáné logopédus kolléganőmmel közösen összeállítottunk egy kiadványt ENNYI MINDENT TUD MÁR AZ ÉN GYERMEKEM? címmel.
Az anyagunkban játékos feladatcsoportokat találnak a szülők, amit otthon elvégezhetnek, s lehetőségük lesz ezek értékelésére is. Mindez kiindulópontja lehet az ugyancsak otthoni, ugyancsak játékos fejlesztéseknek, gyakorlásnak azokon a területeken, ahol erre szüksége van az iskolába készülő gyermeknek.