Kell-e fegyelmezni ebben a kiélezett járványügyi helyzetben a gyerekeinket?
Engedjünk meg sokkal többet a gyermekeinknek, mondván amúgy is nehéz nekik a társaik nélkül?
Hagyjunk rá többet a gyerekeinkre, legalább addig is nyugodtan maradnak, s mi is nyugodtabban leszünk?
Ehhez hasonló kérdéseket többen feltettetek.
Mindannyian feszültebbek vagyunk, mi magunk felnőttek is félünk a járványtól, féltjük a szüleinket, idősebb hozzátartozóinkat, félünk az anyagi nehézségektől, a munkánk elvesztésétől, a teljes anyagi csődtől.
Szorongunk attól is, hogy a gyerekeink hogyan fogják elsajátítani ebben a helyzetben a tudnivalókat. Mennyire fognak lemaradni, nem kell-e majd nekik évet ismételni.
Az aggodalmak tovább fokozódhatnak, ha gyermekünk valamilyen tanulási nehézséggel-, figyelemzavarral, olvasási -, számolási-, nehézséggel küzd, vagy esetleg sajátos nevelésű igényű.
Nincsen személyes fejlesztő óra a gyógypedagógussal, fejlesztő pedagógussal.
A szakszolgálatok munkatársai nagyon sokat készülnek, dolgoznak, hogy online módon segítsenek bennünket. De hiányzik a személyes kontaktus, a személyes kapcsolat.
Nagyon sok minden hárul a szülőkre.
Mindezek ellenére, vagy mind inkább ebben a kiélezett helyzetben különösen szükség van szabályokra, új szabályokat is be kell vezetni, hiszen mindannyian otthon vagyunk összezárva.
A szabályok biztonságot adnak, tudjuk, hogy mihez tartsuk magunkat.
Fontos, hogy kevés szabály legyen, de pontosan, érthetően fogalmazzuk meg, hogy mit kell betartani.
Kicsi gyermekek esetében a szabályokat lerajzolhatjuk, készíthetünk egy szabály útmutató táblát.
Azt is beszéljük meg előre, hogy milyen következménye lesz, ha a gyermek az adott szabályt megszegi. Mert igen is fel kell vállalnia a gyerekeknek is a következményeket.
Negatív következmény az lehet, ha az előre beígért jutalmat vonjuk meg.
„Esténként el kell pakolod lefekvés előtt a játékaidat ebbe a dobozba. Ezt követően mesélek egy mesét neked.
Nem raktad helyére a dolgaidat, így most nem mesélek neked. Helyette most a meseidőben kell rendet raknod. „
Ne indulatból büntessünk, mert olyankor sok minden kicsúszik, amit esetleg mi sem gondolunk komolyan.
Vigyázzunk a szavainkra, vigyázzunk arra, hogyan tesszük szóvá a nem helyes viselkedést.
Mindannyiunknak rosszul esik a kritika felnőttként is.
Felnőttként, amikor kritikát kapunk, szinte azonnal előhívunk bizonyos megjegyzéseket a gyerekkorból.
Gyerekkorunkban szüleinktől, tanárainktól, osztálytársainktól valamennyien hallottunk hasonló mondatokat, megbélyegzéseket:
„ De ügyetlen vagy !”
„ Buta vagy!”
„ Lusta vagy!”
„ Rendetlen vagy!”
„ Szétszórt, figyelmetlen vagy!”
„ Hanyag vagy!”
„ Te aztán reménytelen vagy!”
„ Semmi sem lesz belőled!”
„ Dagi vagy!”
„ Béna vagy!”„ Rossz vagy.”
Ezeket a minősítéseket gyakran büntetés követte, pl. egy hétig nem nézhettünk tv-t, plusz házi feladatot kaptunk az iskolában, nem mehettünk el edzésre…
Ezeket az emlékeket bizony még felnőttkorunkban is megőrizzük a tudatalattinkban.
Hiszen nem a viselkedésünkről kaptunk visszajelzést ezekkel a mondatokkal. A személyiségünkre kaptunk címkéket, ezért vesszük személyesnek felnőttként a kritikát.
Tehát mielőtt szülőként véleményt mondunk gyermekünk rosszaságáról, emlékezzünk erre.
Ne indulatból mondjunk véleményt. Várjuk meg, amíg a gyermekünk is megnyugszik, s akkor beszéljük meg, hogy mi is történt.
Válasszuk ki a megfelelő időt, helyet amikor a gyermekünkkel közösen leülünk beszélgetni. Ismerjük el, ha valamiben fejlődött a gyermek, ismerjük el az erősségeit.
Természetesen bíráljuk meg a nem helyes viselkedést, de konkrétan fogalmazzunk.
Ne azt mondjuk, hogy rossz voltál, hanem mondjuk meg, fogalmazzuk meg, hogy amit a gyermek tett, az miért nem elfogadható és miért nem helyes.
Beszéljünk arról, hogy hogyan lehetne megoldást találni az egyes problémákra, hallgassuk meg a gyerekeink megoldási javaslatait, ötleteit, ajánljuk fel a segítségünket.